Winter is coming

Őszi szürke hétköznapok nehezednek, hiába öltözik be a természet tarka színekbe. A nyári könnyedség múlik, téli fagyról hallani a beszélgetésekben is. „A tél közeledik”, érezni a nők cipőválasztásán, a reklámfalak suba vásárt ordítják, a meghűlés elleni gyógyszerek plakátjai pedig gombamód bukkannak fel a városban. A téli piszkos hófehér öltözékét várja Moszkva.

Az épületek és maga a város építés, ahogy említettem autó centrikus. A hat sávos belvárosi utak árulkodóan azt sugallják, hogy nem gyalogosoknak építették. A helyenkénti kis utcák leginkább összekötő szerepet töltenek be, mintsem a város szerves részei lennének. Homlokegyenest ellentétes berendezkedése van a városépítésnek, mint a kis utcás olasz vagy cseh városok. Ezúton köszönöm Budapest építészeinek, hogy hellyel-közzel gyalogos barát belvárost emeltek, s a mostani törekvések is afelé haladnak. A kis utcás városokban kellemes környezetben lehet sétálgatni és felfedezni a (bel-)város rejtett kis zugait, ahol jutalomként az ember rá lel hangulatos éttermekre vagy bármilyen más egyéb vengédlátóipari egységekre. Ilyen téren Budapest a mai napig tartogat számomra valami meglepni valóval. Ezzel szemben mostohán bánik a gyalogossal a hatalmas Moszkva. Nem fog pepecselni és a hátsó feledet megtörölni, amikor betévedsz egy vengéglőbe. A gigász puszta kisugárzásával fog elámítani. A terek, az utak és épületek nagysága, Moszkva nagyságos aszony ’n a g y s á g a’ és bája. E nagyság, ha jó időben látod megvakít és elszédít. Példának említeném a napsütéses órákat, amikor a Moszkvai Állami Egyetem mellet sétálunk. Az épület tornya ilyen órákban a szemünkbe csillantja azt a tudást, amit az ember itt kaphat meg. A templomok hagymakupolái pedig isteni szikraként pompáznak szemeink előtt. Közelebb tekintve viszont felfedezzük a keleti-kereszténység keresztjén a tüskéket. Nem azt akarom mondani, hogy olyan ez, mint a rózsa tövise, ez egy egyszerű praktikus védelmi eszköz a város légierejétől, ami mindenhová leszáll és pottyantya ürülékét rosszabb esetben a fejünkre.

Az Állami Nyílvános Történelmi Könyvtárat látogattam meg a napokban. Úgy nevezett „Kitaj-Gorod”-ban található a főépülete. Félreértés ne essék, az elnevezés rég múlt időket őrzi, nem a helyi china-town. Mégis különbözik valamelyest a többi közlekedési csomóponttól, az „Arbat”-ot leszámítva. Kezdjük a metró megállónál, ahol kijövet a „Szlavjanszkaja” téren találjuk magunkat. Kirill és Metód a pravoszláv keresztet tartva megjelölték, hogy Kitaj-Gorod az szláv. A tér vonzáskörében pedig monostorok és templomok sokasága rejtőzködik tekervényes kis utcákban, amelyek tele vannak igazán orosz gyorsétkezdékkel. A budapesti bábuskához hasonló ételeket kaphatunk, ám ezek a büfék szakosodtak. Az egyik kedvencem a „Kroska Kartoska”, ami nagyjából pindur krumplit jelent. Az ellentétek országában ne higgyük, hogy a burgonya, amit itt kapunk az magyarországi standard darab. A Kroska Kartoska két öklömnyi tömör-gyönyör, mivel különféle ízesített krumplipürével van töltve, amit kedvünk szerint állíthatunk össze. A levesük se rossz. Viszont a fizetésnél lehetőleg ne kézbe adjuk a pénzt, rakjuk csak le a kassza melletti aprópénz tartóba. Persze megkérdeztem mégis miért van ez a szokás, mire legtöbben a „csak” választ adják mivel valószínűleg maguk se tudják. Egyik helyen azonban elmosolyodva elárulta egy bábuska, hogy a pénzt kézbe adni a fekete piacon szokás. A könyvtárba eljutva azt vettem észre, hogy kevésbé szovjet. Nincsenek hatalmas belmagasságok, se márvány, nincs kétrétegű biztonsági rendszer. Itt minden családias és az elektronikus katalógusokat teljes mértékében használják, sőt anélkül nem igazán tudunk bármit is kezdeni.

Ahogy teltek ezek a napok egyre erősebb kéztetést érzek kifejteni, hogy az orosz, az lehet orosz és orosz a hétköznapi magyar nyelvben – valójában „russzkij és rosszijanin”. Az egyik orosz, aki ízig vérig szláv verejtéket fejt ki magából és nagyjából megfelel annak, amit Magyarországon látunk orosznak. A másik orosz, pedig oroszországi. Minden orosz egyben oroszországi, de nem minden oroszországi orosz. Ebbe a kategóriába belefér minden nemzetség, amely az Orosz Birodalomhoz tartozott. Származhat az kaukázusból, közép-ázsiából vagy szibériából. Első blikkre kocsmákban is ezen megy a filozofálás, ahogy láttam egy dagesztáni és egy orosz férfi között. Nem kell azonban kocsmába menni, az MGU-ban ezzel is foglalkoznak. Nagy fejtörést okoz ez nekik, mert ezeknek a ’megjelöléseknek’ vannak támogatói és ellenvetői a poszt-modern oroszországi társadalomban. Az embereknek szüksége van a történelmi mítoszra, hogy önidentitásuk legyen, mivel anélkül szétszélednének és mindenki a maga útjára ered jobb esetben, rosszabb esetben egymás torkának. A Krími történésekben is a történelmi mítosz kivette a részét - meséli nekem egy professzor asszony. Ezután lehet rokonszenvezni magyaroknak az oroszokkal, mivel itt a déli népek hasonló helyzetben vannak, mint az afro-magyar közösség. Mondjuk azt a különbséget látni lehet, hogy az oroszországi dolgozni fog és akar. Így végül Moszkvának hamar meg kell küzdenie hasonló problémákkal, amikkel Párizs küzd.