Papírok és nők

Oroszországba kiutazni papírmunka és türelem, ott élni vagy éppen túlélni viszont egy robinsoni folyamat. A távolból hallottak és látottak messzi nem fedik a valóság mindennapjait, persze erre számítani lehetett. Ez olyan, mintha túlvilágba kerülsz, lehet számítani rá, de felkészülni nem. A reggelek hűvösek, a délutánok melegek, az esték hidegek. Ha ősszel elővárosból bejárunk Moszkvába és figyelünk megjelenésünkre, úgy tűnik legalább két teljes felszereléssel kell elindulnunk a városba. Egy öltözéket a reggeli és az esti hideg ellen, másik öltözéket pedig a találkozóhoz illendően választunk. Azonban úgy látszik az orosz nők ez alól kivételt alkotnak, mert nem állítja meg őket se az eső sem a szél, hogy ne legyenek nőiesek. Akik pedig nem követik a divatot, azok káposztaként vonulnak be a városba. A távolságok és az idő mértékegysége kitágul. Száz kilométer semmiség, fél órát pedig nem is számolnak. Hiába van hivatalosan kiírva valami az csak útmutató, nem a dolgok rendje. Egy büróba, ha fél órával ügyfélfogadási idő után vagy akár ügyfélfogadási időn kívül megyünk be, van esély az ügy intézéséhez. Némely hely azonban szigorúan betartja a régi rendet, például az Állami Könyvtár.

Az autóbuszok menetrendje például csak tájékoztató jellegű. Túlzott bizalmam miatt a buszmegállóban ágaskodtam egy órát s nem láttam egy buszt sem, pedig háromnak kellet volna érkeznie az idő alatt. Ami a buszokat illeti itt két fajta van alapvetően, megszokott városi tömegközlekedésre használatos autóbusz és ’irány taxi’, amiket „marsrutka”-nak hívnak. Ezek zömében mikrobuszok és előre megjelölt útvonalon közlekednek. Azonban van saját jellegzetességük, amiket jobb, ha észben tartjuk. A marsrutka nem kapcsolódik szervesen a városi tömegközlekedésbe, tehát a moszkvai egységes vonaljegyünket nem használhatjuk azokon. Érdemes tudni hová mész és mikor kell leszállnod. Egy megtelt marsrutka, addig nem fog megállni, amíg valaki nem szól, hogy kiszállna vagy van szabad helye és a sofőrnek kedve. A sok értetlen fordulat közé tartozik a legendás szovjet tömegközlekedési szokás, amit a marsrutkák tartottak meg. Beszállás után az utasok előre küldik a jegyárat, majd szintúgy utastársaikon keresztül megkapják a jegyüket és a visszajárót is egyben.

Szalad az idő, rohan a város és az emberek is igyekeznek tartani a tempót. Azt szokták mesélni, hogy a moszkvai metrón a XX. sz. elején „mindenki” könyvet olvasott. A XXI. sz. elején úgy látszik „mindenki” a tabletét nyomkodja. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy minden tizedik embernek van tablete. Ez a jelenség, ahogy felhívták rá a figyelmem a sok utazás miatt lehet, mert ilyen távolságoknál megéri befektetni egy ilyen kütyübe. Ezért is valószínűleg a moszkvai metrón ingyenes wi-fi szolgáltatás van az utazóknak, mivel térerő itt nincs. A legújabb kutatások szerint egy átlag orosz legtöbb idejét az interneten a szórakoztató tartalmak látogatására használja, ezért valószínűleg a metrón nem Puskint, Tolsztojt vagy Pelevint olvassák, hanem különféle játékokkal játszanak. Belekukucskálva a tabletekbe tényleg sokan játszanak.

Hasonlóképpen az orosz nyelvre is lehet számítani, de felkészülni nem. Persze ezt is tanították, hogy a szerves orosz beszéd eltér a tankönyvekben tanultaktól. Az tény, hogy remekül lehet kommunikálni a tankönyvi orosz tudással szinte mindenkivel, azonban a szerves vagy népi orosz nyelv jócskán különbözik attól. Így számtalanszor kialakult az a helyzet, hogy mondok valamit, amit teljesen megért az orosz ember, annak válasza viszont nyelvi akadályokba ütközik. Ilyenkor jön az a monológ, hogy „mi van, nem értesz az emberi szóból?” vagy „jaj, hogy is mondjam ezt el ’egyszerűen’” . Képzelheti kedves olvasó, hogy Budapesten egész magyaros kiejtéssel és mellette ésszerűen hozzáfordulnak, azonban gyors válaszára értetlenség merül fel. Ilyenkor feltámad az a gondolat, hogy „az ország melyik részébül toppant be az értetlenkedő” vagy „hol tanult meg magyarul”? Az utcáról akár benézhetünk egy elővárosi főiskola tanári karába is. A helyzet hasonló, hisz az utcán a tolvaj nyelv fordulatait használják, a főiskolán pedig azokhoz a hasonlatokhoz és parafrázisokhoz nyúlnak, melyek megértéséhez az orosz kultúrkörben kell élni. Itt elhangzott az is, hogy „egy orosz mond egyet, másra gondol, egyebet csinál”. Az elővárosi főiskolánál maradva az oroszok nemek közti viselkedése hivatalos intézményekben eddigi tapasztalatokon férfi központú. Szemtanúja voltam egy ünnepi üdvözlésnek, ahol nő kollégájukat ünnepelték. Nő kollégái fülre ütően kiemelték magas szakmaiságát és kívántak családi boldságot, ezzel szemben a férfi kollégái kiemelték a családi boldogságát és kívántak további sok boldogságot a magánéletében. Így vagy úgy a helyzet hasonló jellemével kiütközik a hétköznapi életben is, ahol „sok nőnek nem jut férj”. Nem vagyok biztos, de hasamra csapva azt mondanám, hogy ez a demográfiai jelenség a második világháborúnak róható fel. Rátérve egy picit a kulisszák mögé, a férfiak között nyílt titok a házasság mellet szerető tartás, főleg azok körében, akik el is tudnak tartani több nőt. Az eltartás itt anyagi és érzelmi, hiszen a szerető rezsi költségeit is fedezik az eltartó férfiak. Ennek az egyetemen is van visszhangja, ha az ember kicsit füleli a női beszélgetéseket. Sokszor van szó gazdag pasikról, akik ide-oda viszik a fiatal egyetemista lányokat és ez 'menőség' tárgya. Eképpen „a harmadik rómában” azaz elv érvényesül, hogy annyi nőd van, amennyit el tudsz tartani. Úgy látszik Moszkva kitűnő környezetet ad a szürke árnyalatokra.

A felgyorsult idő átitatja a gigászt akár egy szivacsot a víz. A felgyorsulásnak hála vagy átka az emberek súlyos állapota, hamarabb kelnek és később fekszenek. Antonhoz hasonlóan dolgozni kell, többet és többet, mert az árak magasabbak és magasabbak, az élet egyre nehezebb és nehezebb, a Putin egyre Putin, a nyugat egyre fenyegetőbb és fenyegetőbb a hétköznapi emberek számára. Úgy látszik pénz az egyetlen, ami ad időt és teret a pihenéshez a pihéhez hasonló emberekre, akiket minden reggel befújja a munka szele a városba. Ennek ellenére öröm és mámor kapott el, amikor beléptem az Állami ’Lenin’ Könyvtárba. Elvégre a könyvtár a tudás megosztása, a tudás pedig hatalom, a hatalom pedig pénz. Olvasójegy kiállítása hamar ment, viszont a bejutáshoz két kapun kellet átkelnem. Az elsőnél egy morgós őr áll csipogós kaput őrizve. Jobb az ilyen moszkvaiaknak csak biccenteni és tovább menni. A második kapunál egy újabb csipogón kell átmenni, ahol kapunk egy kontroll lapot és mégegyszer átnéznek, hogy mindened meg van e. A sikeres bejutás, ami azért nem ördöngős, de mégis rituáléhoz hasonlatos folyamat, egy kellemes kellemetlen. Földszintről felfele menet az első emeletre magas beltér tárul elénk, melynek mindkét oldalán végig futnak a XX. századi írott vagy mai szóval szólva analóg katalógusok. Persze megtaláljuk itt a digitális katalógusokat is, ám csodálkozásomat tovább tetőzte az, hogy az emberek zöme a régi katalógusokat bújja s mit sem törődnek az üresen álló gépekkel. A korosztály változó, de ami szembe ütő különbség a látogatók körében az, hogy míg mondjuk a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár lassan inkább Fővárosi Szép Emberek Kifutójára emlékeztet, addig a Lenin könyvtárban nem látni miniszoknyát. A látogatók zöme szelíden van öltözve, nem figyelem felkeltő ruházatban jelenik meg. A látogatók itt nem sietnek, komótosan sétálnak, itt-ott megállnak. Néhányan a lépcsőkön időznek és jóízűen beszélgetnek. Az idő üteme lassan lép. Minden sarkon található egy információs pult, ahol a könyvtáros nénik segítenek az útba igazításban. Ők sem sietnek sehová, elvégzik a dolgukat s csak azután látnak hozzád. Mikor nincs elveszett lélek, akkor pedig elvonulnak hátrébb és rádiót hallgatva saját nézeteiket ecsetelik egymásnak. A könyvtárban egy raktári kérés legalább két órába tellik, minden könyv, amit leveszel a polcról a kontroll lapra felkerül és a nap végére ki se látszol a pecsétektől. Azonban itt megállnék kedves olvasó, a könyvtár többi részét magam sem fedeztem fel, ennyitől is telítődtem na meg órára kellet mennem. Négy órát töltöttem ott, mégis úgy érzem csak négy percet voltam ott.