Budapestről többféleképpen lehet eljutni Moszkvába, magam W!zzair-en tettem meg a körülbelül kétezer kilométeres távolságot. Az esti járat Vnukovói reptérre landol magyar idő szerint hajnali kettő órakor, moszkvai idő szerint hajnali négy órakor. Reggel hat órakor a repülőtérről a magyar HÉV-hez hasonló úgynevezett elektricska fél óra alatt a Kijevi Pályaudvarra elvisz "potom" négyszáz rubelért. Ennyiért egy taxis, csak a legközelebbi metró megállóig visz el minket, azonban a Kijevi Pályaudvar a moszkvai metróhálózat gyűrűjén fekszik, ami jóval közelebb van a belvároshoz vagy bármi máshoz. Taxit hívni vagy beszállni egy véletlen taxi-szerű sofőr mellé úgy láttam nem érdemes. A gonoszabbak direkt hosszabb utat fognak választani, a kedvezőtlen időben pedig biztosan egy szmoggal teli dugóba kerülünk, ahonnan nem fogunk egyhamar kikerülni. Azonban metrón sem érdemes csomagokkal sokat átszállni egyik vonalról a másikba. A tömeg helyenként vízképpen sűrűn folyik a keskeny átjárókon, ilyen helyeken gyakorlatilag nem lehet kikerülni belőle, visz magával míg megy. Nehéz ügy ez ebből a szempontból. Legjobb, ha egy ismerős elvisz minket autójával, vagy csúcsidőn kívül taxizunk egy hivatalos taxitársaság autóján.
Röviden összegezve a moszkvai közlekedést: kihívó. Magam nem rendelkezem jogosítvánnyal, azonban elnézve az utakat, egy-két körforgalom itt akkora, mint az egész Hősök tere alapterülete. Elméleti síkon, ha azt vesszük, hogy maga a város körülbelül tíz milliós lakosságából, ha csak a felének van autója a helyzet rémisztő. Viszonylatképpen tíz milliós lakossága van körülbelül az egész Magyarországnak.
A tömegközlekedés közelebb áll hozzám, mind a szívemhez, mind a pénztárcámhoz. A népsűrűségből kiindulva nem meglepő, hogy itt a metrószerelvények hosszúságukban akár háromszor hosszabbak, emellet járatsűrűségükben is meglepően utazóbarátiak. A tömeget sikerült reggel hét és nyolc között megfigyelnem. Utólag rájöttem, hogy nincs nagyobb különbség, itt ahogy elnéztem folyamatosan csúcsidő van. Sűrűbb, mint Budapesten, de tokiói szardíniás szerelvénytől elmarad. Sokan fel se szállnak, megvárják a következőt, amaz úgyis legfeljebb egy percen belül ott lesz. A beléptetős rendszer kiszűri a bliccelőket, azonban munkahelyet kevésbé teremt. A mozgólépcsőn felhívják az utazókat és a moszkvai lakosságot mire ügyeljenek utazás közben, s elejtenek különféle reklámokat és programajánlásokat is. Ez, néhány mozgólépcsőn egyfajta bűbájt csal a metrónak. A hangjából ítélve a hangszórókat XX. század eleje óta nem cserélték, az alapértelmezett gyártmány úgy tűnik azóta üzemel. Sajnos vagy ellenkezőleg azóta már sajátos hangzást tudhat magáénak, amiből csak itt-ott lehet elkapni egy-egy szót, de a szovjet hangosbemondó hangzása a mozgólépcsők egészét megtölti. Valamiképpen azoknak az időknek a szellemét örökre palackba zárva.
A belvároshoz még nem volt szerencsém, de a körgyűrű metró bejáratainál nincs ülőhely. Budapesten a metrók közelében az ember talál parkra hasonlító terekre, ahol használható lócákon az ember leülhet és megpihenhet. A négyes metró útvonalán szökőkutak és pocsolya méretű medencék körüli padok leültetik az embert. Adnak időt, hogy nézz körbe, csodáld a járókelőket vagy rakd le a csomagod és fújd ki magad. Ezt még nem tapasztaltam Moszkvában, a város mintha "menj a dolgodra, ne bámészkodj" üzenetet küldené. Ez azért is felettébb furcsa, mert lenne hely egy-egy kósza kis leülőhelyre. Igyekszem majd erre ellenpéldát találni, de jelenleg az a benyomásom, hogy Moszkva nem gyalogosoknak épült. Az autóknak és autókért van kialakítva, legalábbis azon részei, amelyeken eddig jártam.
A Komszomolszkaja tér legalább három pályaudvart tömörít magába. Úgy láttam, ha a tömegben nem változtató ütemben és irányban haladsz, a tömeg enged. Hiába legyen nálad sok táska, a tömeg nem mutatja elégedetlenségét. Az sem baj, ha a mozgó tömeg közepén állsz, de akkor állj ott és ne izegj-mozogj, mert akkor morogni fog. Tömegtől távolabb a metró kijárat szélén valami kordon mellet önkényesen leraktam a csomagjaim és ráültem a kemény-fedelű bőröndömre. Balra néztem, jobbra néztem, néha néztem magam elé. Figyeltem az embereket, az időt és a teret. Hiába, voltak azok akik leültek volna, de lóca híján az emberek különféle szélekre ültek vagy póznák alatt ácsorogtak. A 'sztálinszkie viszotkikre' hasonlító épületeken merengtem, amikor mögöttem egy kupac rendőr állomásozott le a kordonon kívül egy sarok mellet. Különösképp nem csináltak semmit, se velem se amúgy. Azonban pár perc múlva a figyelmemet egy hajléktalannak tűnő nő ébresztette fel, ahogy közelített a rendőr társaság felé hangosan odaszólva "Na! Legalább ti adjatok nekem pijára valót!". Azon fogtam magamat, hogy eddig nem igen találkoztam hajléktalanokkal az utcán. Nem hevernek, nem kéregetnek, nem is látni őket! Biztosan fogok, de egy egész nap eltelt, hogy nem láttam. A nő közben itt-ott hangosabban szólt, amiből kivettem, hogy bilincset akar, hogy melegben aludjon. Mindvégig érdes, parancsoló és vulgáris hangon. A rendőrök itt-ott nevettek, de nem beszéltek elég hangosan, hogy halljam mit is reagálnak. A szeszért harcoló megpróbálta inzultálni őket, kutyák nőnemi elnevezésével hadonászott, hátha beviszik ezért. Számára nézve sajnos erre csak még nagyobb hahotázás tört ki belőlük. Végül megkínálták cigarettával és tovább küldték. A hajléktalannak tűnő nő útközben meggyújtotta azt, nekiment vállal egy járókelő férfinek s elveszett a tömegben a vöröscsillagos magas épület horizontján.
Röviden összegezve a moszkvai közlekedést: kihívó. Magam nem rendelkezem jogosítvánnyal, azonban elnézve az utakat, egy-két körforgalom itt akkora, mint az egész Hősök tere alapterülete. Elméleti síkon, ha azt vesszük, hogy maga a város körülbelül tíz milliós lakosságából, ha csak a felének van autója a helyzet rémisztő. Viszonylatképpen tíz milliós lakossága van körülbelül az egész Magyarországnak.
A tömegközlekedés közelebb áll hozzám, mind a szívemhez, mind a pénztárcámhoz. A népsűrűségből kiindulva nem meglepő, hogy itt a metrószerelvények hosszúságukban akár háromszor hosszabbak, emellet járatsűrűségükben is meglepően utazóbarátiak. A tömeget sikerült reggel hét és nyolc között megfigyelnem. Utólag rájöttem, hogy nincs nagyobb különbség, itt ahogy elnéztem folyamatosan csúcsidő van. Sűrűbb, mint Budapesten, de tokiói szardíniás szerelvénytől elmarad. Sokan fel se szállnak, megvárják a következőt, amaz úgyis legfeljebb egy percen belül ott lesz. A beléptetős rendszer kiszűri a bliccelőket, azonban munkahelyet kevésbé teremt. A mozgólépcsőn felhívják az utazókat és a moszkvai lakosságot mire ügyeljenek utazás közben, s elejtenek különféle reklámokat és programajánlásokat is. Ez, néhány mozgólépcsőn egyfajta bűbájt csal a metrónak. A hangjából ítélve a hangszórókat XX. század eleje óta nem cserélték, az alapértelmezett gyártmány úgy tűnik azóta üzemel. Sajnos vagy ellenkezőleg azóta már sajátos hangzást tudhat magáénak, amiből csak itt-ott lehet elkapni egy-egy szót, de a szovjet hangosbemondó hangzása a mozgólépcsők egészét megtölti. Valamiképpen azoknak az időknek a szellemét örökre palackba zárva.
A belvároshoz még nem volt szerencsém, de a körgyűrű metró bejáratainál nincs ülőhely. Budapesten a metrók közelében az ember talál parkra hasonlító terekre, ahol használható lócákon az ember leülhet és megpihenhet. A négyes metró útvonalán szökőkutak és pocsolya méretű medencék körüli padok leültetik az embert. Adnak időt, hogy nézz körbe, csodáld a járókelőket vagy rakd le a csomagod és fújd ki magad. Ezt még nem tapasztaltam Moszkvában, a város mintha "menj a dolgodra, ne bámészkodj" üzenetet küldené. Ez azért is felettébb furcsa, mert lenne hely egy-egy kósza kis leülőhelyre. Igyekszem majd erre ellenpéldát találni, de jelenleg az a benyomásom, hogy Moszkva nem gyalogosoknak épült. Az autóknak és autókért van kialakítva, legalábbis azon részei, amelyeken eddig jártam.
A Komszomolszkaja tér legalább három pályaudvart tömörít magába. Úgy láttam, ha a tömegben nem változtató ütemben és irányban haladsz, a tömeg enged. Hiába legyen nálad sok táska, a tömeg nem mutatja elégedetlenségét. Az sem baj, ha a mozgó tömeg közepén állsz, de akkor állj ott és ne izegj-mozogj, mert akkor morogni fog. Tömegtől távolabb a metró kijárat szélén valami kordon mellet önkényesen leraktam a csomagjaim és ráültem a kemény-fedelű bőröndömre. Balra néztem, jobbra néztem, néha néztem magam elé. Figyeltem az embereket, az időt és a teret. Hiába, voltak azok akik leültek volna, de lóca híján az emberek különféle szélekre ültek vagy póznák alatt ácsorogtak. A 'sztálinszkie viszotkikre' hasonlító épületeken merengtem, amikor mögöttem egy kupac rendőr állomásozott le a kordonon kívül egy sarok mellet. Különösképp nem csináltak semmit, se velem se amúgy. Azonban pár perc múlva a figyelmemet egy hajléktalannak tűnő nő ébresztette fel, ahogy közelített a rendőr társaság felé hangosan odaszólva "Na! Legalább ti adjatok nekem pijára valót!". Azon fogtam magamat, hogy eddig nem igen találkoztam hajléktalanokkal az utcán. Nem hevernek, nem kéregetnek, nem is látni őket! Biztosan fogok, de egy egész nap eltelt, hogy nem láttam. A nő közben itt-ott hangosabban szólt, amiből kivettem, hogy bilincset akar, hogy melegben aludjon. Mindvégig érdes, parancsoló és vulgáris hangon. A rendőrök itt-ott nevettek, de nem beszéltek elég hangosan, hogy halljam mit is reagálnak. A szeszért harcoló megpróbálta inzultálni őket, kutyák nőnemi elnevezésével hadonászott, hátha beviszik ezért. Számára nézve sajnos erre csak még nagyobb hahotázás tört ki belőlük. Végül megkínálták cigarettával és tovább küldték. A hajléktalannak tűnő nő útközben meggyújtotta azt, nekiment vállal egy járókelő férfinek s elveszett a tömegben a vöröscsillagos magas épület horizontján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése