Színtelen-szín

Azt szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Bizonyára bonyolult ez, nincs is nagy kedvem ezen megállni, mégis ez a közhiedelemben elterjedt felfogás csábít kiemelésre. Talán egy gnosztikus ember művészet iránti éhségét csillapítja a rendbe szedett, ápolt, tiszta, sugárzó megjelenésű épület, ami mellett közvetlenül a bomladozóban lévő, koszos és magára hagyott épületek együttes látványa nyújt. Úgy hiszem, hogy legtöbb emberben ez a közvetlenül egymás mellett álló két épület látványa nem katarzist vált ki, ahol megjelenik a dichotómia.

Blokk-szerű gyorsan felhúzott középiskolai épületből hirtelen átkerülni közel száz éves, a múltat és a történelmet megtestesítő épületbe büszkeséggel tölt el többek között engem is. Szürke hétköznapokon, színtelen füstöt öklendező gyártelep látványa, szürkére festett emberek között egy szürke épületbe való bejárás valljuk be nem a legmotiválóbb érzés.

Szükségünk van esztétikai ingerre, mint nőknek a férfiakra. Szükségünk van látványra, mint elménknek alkoholra. Szükségünk van időnként hallgatni szirének operáját árbochoz kötözve. Szükségét érezzük annak is, hogy néha valaki jól arcon üssön ököllel, hogy aztán elábrándozzunk a hirtelen felugró csillagokon szemeink előtt. Hosszú távon viszont nem kérünk bálványokból, reggeltől estig tartó énekből, folyamatos félelemből. Egyszer ijedjünk meg, azon később még jót is derülünk.

Nem tudom, hogy van Oroszország többi részén, de Moszkvában az ellentétek dögivel együtt élnek, vígan. A szép és a rút, a tisztaság és a kosz, ápoltság és hanyagság. Egy fakó épület áll rozogán, a falaiból ilyen-olyan vezetékek lógnak ki akár egy fésületlen borzas frizura, a homlokzata tele van galamb ürülékkel, a bejárati ajtó egy biztonsági záras széfre emlékeztet sokszor köpések tengere kíséretében. Ilyen kopottas ábrázolás után, nem igazán van kedvünk bemenni, pedig a mellett állunk ki, hogy a könyvet ne a borítójáról ítéljük meg. Nem könnyű tartani ezt.

A folyosó sem a legszebb látvány, őszintén szólva bal lábam menekülőre fogta volna, ha rajta múljék. Miután felértünk a második emeletre, egy második gyanús ajtó nyitása után egyetlen szó hagyta el számat halkan egy mély sóhaj után „Moszkva”. A pincérek jól öltözötten tisztelettel fogattak minket, bár mosoly nem szerepelt a szolgáltatások közé. A kávéház, ahová betértünk nagyjából három nagyobb teremből állt. Az első teremben fából készült asztalok és székek, teljesen egészséges állapotban és színben sorakoztak szellősen. Üdítő hatással volt ez a külső megrázkódtatás után. A világítás homályos, a falakon vetítések adtak hangulatot. A következő terem szellősebb volt, bőr kanapék és fotelek voltak elrendezve alacsony kávés asztalok köré, a faliképeken régi Moszkvát lehetett kémlelni. Az ablakon pedig hagymakupolák és izgő-mozgó várost lehetett kukucskálni. A harmadik terem egyszerűbb fa asztalokkal és padokkal volt teli rakva, viszont erkély volt a terem végén a dohányzóknak. Az első két teremben szolid kiszolgálás volt, a harmadik terem pedig önkiszolgáló. Az árak is igazodtak a termekhez. Lehet találgatni, hol vendégeskedtünk.

Út közben is lehet találni szép számmal hasonló együttéléseket. Látszólag új építésű színes pravoszláv hagymakupolás templom. A pompája bárisnya viselkedését mintázta. Igen rendbe tartott kerttel tegyük hozzá. Viszont közvetlenül mellette lévő telek a szememet szúrta. A telek közepén egy leégett és elfelejtett ház romjai hevertek. A telek bejárata előtt pedig három zsíros szemetes konténer. Képzelhetjük, hogy nyáron milyen aromák szállhatnak onnét. Biztosan van jogi formulája a jelenségnek, de engem mégsem hagy nyugodni. Úgy látszik az egyház kertje mindig zöldebb.

A szemetes konténerekről jut eszembe a szállásomtól nem messzi kis környék. Régi építési alacsony blokkok belső udvarai becsábítottak egy sétára még ősszel. Tele nosztalgiával sétáltam az udvarok között, hasonló látványban játszottam én is még annak idején. Még az udvar közepén leparkolt savanyú szemetes konténerek is valahogy derengtek emlékeimben, mégis édes volt, ahogy elhaladtam mellettük. A konténerek körül galamb raj és pár kutya lakomázott az ősszel. Hisztisebb és igényesebb lettem azóta be kell valljam. Borítsa már be hó a tájat.

 

Szeretem a moszkvai metrót

Hivatalos vonulás a Tverkszkaja úton

Kikre nem bukkantam rá

A drukkerek

Szembeugrik

Saját akaratomon kívül beestem a Kreml udvarába. Az események és az emberek szálai úgy szervezték meg nekem az egyik napomat, hogy a kremli udvarban töltöttem az egyik délutánom. Önmagamnak adott szavamat az nap ugyan megmentette egy aprócska hó-féle csapadék, mi végül is nem hivatalosan az első volt. Azóta már túl vagyok az első fagyokon.

Már egy jó ideje csak magamban, írásban vagy álmomban beszéltem magyarul. Az nap viszont élőben húsvér magyarokkal beszélgettem és kirándultam. Most, hogy írom ezt furcsa érzés fogott el. Mindenki mesélte az élményeit, ki a pétervári élményeit, ki a moszkvait. Négyen pont két párra bomlottunk oroszországi városok tekintetében, egy petrográdi és egy moszkóviaira. Elkaptuk Lenin imitátort, ki később II. Katalin társaságában cigarettázott gyalogos aluljáró előtt egy szökőkútnál. Ez utóbbi még a kremli udvar előtti téren történt. Ami a kremli udvart illeti, én személy szerint csalódtam. Azonban a Cár Puskánál letudtam a kis hagyományomat, azóta világgá kürtöltem azt - kicsit bánom is utólag. Nyári napsütésben a székesegyházak biztosan szebb látványt és pompát mutattak volna, de a belső kis szépségeket elkaptam, az egyiket kép formájában a másikat pedig III. Iván „pénzeszsák” eltemetett sírjában. Remélem hoz némi anyagi szerencsét Kalita cár, bár nem gyújtottam gyertyát és le is fotóztam szegény sírját. Nem is tudom milyen állapotba hozott, hogy nem találtam meg Rurikok közt IV.Ivánt, a rettegettet. Biztos elköltözött valahová.

Azóta nem sok minden történt velem, kis megbetegedésen vagyok túl, de semmi komoly vagy halálos. Leginkább a mindennapjaim alatt nézelődök jobbra balra, kattogtatok a mobilommal ezt azt és foglalkozok mindenféle jelenséggel, ami szembe ugrik.

Egyik ilyen szembeugró jelenség, mire legelőször odairányítottam figyelmemet a kis szalagocskák. Szent György szalagok elméletben azoknál lobognak, akik többé-kevésbé patrioták és némiképp osztják a napjaink nemzetközi fejleményeinek eseményeit ki így ki úgy, de Oroszország javára. Lógnak azok táskákon, laptopok hátlapjain, kocsikban és kocsikon, na meg marsrutkákon. Ahogy észrevettem, amit látok, az emberek olyan bő 30-40%-nál van ilyen szalagocska.

A „cseburéki” olyan, mint a lángos. Különbség a töltelékben van. A töltelék bele kerül, nem rá.

A zöldségek (főleg a gomba) és tejtermékek különösen finomak. Az utóbbi Fehéroroszországból érkezik, felháborítóan jó ízük van. Több ilyen kéne Kárpát-medencébe.

Sokan mondják, hogy moszkvaiak gorombák. Szerintem nem, ha mosolygok rájuk és elsütök ezt-azt ők is visszamosolyognak esetek 70%-ban. A kedves harminc százalékon pedig látszik, hogy hamarabb a napja olyan húzós.

Az orosz nők is fáznak.

Gyorsétkezésű büfékben itt is ázsiaiak dolgoznak.

A metróban csúcsforgalomkor az ember húsdarabnak érzi magát.

Az oroszoknál két fogalom van, a „sajátjaink” és „mások”.

Oroszországban oroszországi szovjet emberek élnek.

A legelterjedtebb fejfedő, amit Lenin is viselt.

Egy orosz felszólít valamire, csak akkor „kér”, ha az ténylegesen kérés.

Az oroszok bárhol és bármikor tudnak inni, legyen az elővárosi vonat, legyen az elővárosi vonat melletti kis fasor mentén egy doboz körül reggel 9kor, legyen az egy utcai sarok, legyen az egy KFC-ben a nap bármilyen órájában.

Ahogy egy másik sorstársam is kiemelte „szembetűnően magas itt a rendfelügyeleti szervek munkatársainak száma”. Tagankán két hetente látok mezei rendőr újoncokat avatás után. Legalábbis a kis csomagok és az épület előtti kis gyülekezéseikből, na meg a látható fiatal korukból következtetek erre. Tagankán kívül a városban szétszórva időnként látni „csinos” friss ropogós egyenruhásokat is. Ennyi szolgálati „szolgáló” ember fenntartása nem kevés pénzbe kerülhet.

Szombaton vendégeskedtem egy ukrán származású programozónál, aki a hatalmi szervek online felületeinek kódját írja. A háztartásban a felesége hordja a nadrágot. A Bratiszlavszkaja metró megállótól nem messze laknak egy átlagos moszkvai panelházban a kilencediken. A környék, ahol laknak számomra egy önálló kis világ, mintha a szocialista város álma ott lebegne a városrész felett. Csupa színes panelházak sorakoznak dominószerűen, melyek közepén egy hatalmas körforgalom, aminek közepén egy játszótér fekszik. A tér és a házak elhelyezkedése amúgy nem dzsungelszerű, hanem szellős, mintha Tátra hegyeinél lenne az ember. Abból a körforgalomból sugárszerűen négy égtáj felé két-két sávos utak húzódnak végig ilyen szocházak kíséretében. Nem kell elképzelni azokat a paneleket, amelyek egyformák. Vannak ott keskeny alkatúak, tömzsik, tégla alakúak, „L” alakúak, alacsonyak és egészen magasak, tarkák és szürkék. A körforgalomnál felépült házak alján gombamód kinőtt szolgáltató és szórakoztató vállalkozások és üzletek alakultak ki. Sok helyen fát használtak homlokzatnak, így még a McDonald’s is oroszos. A szombati napon borult és csepergett, de ennek ellenére számos ember sétálgatott vagy ült padon a parkban, közöttük pedig egy rudi haladt el.

Felnézünk

"Humanitariánus segély szedő pont - Nép Donbasszért"

Itt szocializmus épül.