Útközben kiderült

Útközben kiderült, hogy a baton – „az baton”. Így jellemezte egy helyi, akinek nekiszegeztem a kérdést a megfelelő pillanatban. Viszont ráébresztett arra, amire tanítottak még nyelv órákon Debrecenben, hogy a helyes módja a kenyér kérésnek a „bulka” szó használatával történik. Íme-íme mindenre megtanítottak csak szitaszerű emlékezetem nem volt működőképes. Gondoltam arra, hogy a baton édes, mivel az első „batonom” édes volt, itt-ott kalácsra emlékeztet. Egy másik batont megkóstolva semmi különösebb különbséget nem éreztem közte és egyszerű magyar vekni között. Még mindig rejtély „a baton” számomra, további nyomok után fogok szimatolni más boltokban.

Nem tudom, hogy ilyen volt-e mindig is, de a legtöbb élelmiszer ára drága Magyarországhoz képest. Ez például nem vonatkozik a kenyérfajtákra, mert itt az elég olcsó. Puskinó város kis körzetében beszélgettem egy helyi férfivel, aki biztonsági őrként dolgozik. Hús fogyasztóként elmondta, hogy az utóbbi időben a kolbász ára 70 rubellel drágult. Kellet nekik a magyar húsiparról lemondani. A kolbász téma után hamar rátért a nemzetközi feszületre a középkorú férfi. Mondanom se kell, hogy erős álláspontja van és szereti a hazáját. Nem szereti viszont a háborút, hisz fia kötelező katonai szolgálaton van. De ez nem állította meg, hogy engem, mint európait megkínáljon „szto grammal”. Rendes ember, fogyasztja a médiát és szereti a macskákat. A macskája egyediség, úgy viselkedik akár egy német juhász, mindig a gazdi jobb oldalán tartja magát. „Sokszor mondják ’Mi van Másával?’ – a macska neve – mire én mindig azt mondom, hogy kutyát idomítani lehet, de próbálj meg egy macskát idomítani!” - mondta büszkén. Heti gyakorisággal vadászik a négylábú munkatársa, az elejtett egereket és patkányokat pedig elhozza neki bemutatónak. Azóta is szállásig vezető úton megállok nála és beszélgetünk.

Vasárnap első alkalommal nekivágtam a gigásznak. Persze esett az eső. Egy jó turista előre kigondolja mikor megy és hová, megnézi az időjárás jelentést és előre megtudakolja a látogatni kívánt helyeket. Ez nem rám vall, de erre később jöttem rá. Az elektricskán egy órát utazok így van bőven idő erre-arra nézelődni, olvasni vagy írni. Az emberek ezt is csinálják, azonban vannak akiknek ez maga a bazár. Nénik, bácsik és bábuskák kínálják a portékájukat az utazóknak top-shopra emlékeztető módon. Különféle marketing fogások közé esik, hogy a vásárló kipróbálhatja a kiszemelt dzsekit vagy hordozható kihangosítóval diszpécserként bejelentik mi a kínálat és annak előnyeit. Komszomolszkajára érve szembe találtam magam a tömeggel. Amaz lassan haladt a metró fordulatos és nyaktekerő látványosságain. Az emberhad egy folyóra emlékeztet, ami úgy sétál akár egy japán gésa. Gésa módozatban járva ráeszméltem, nem vagyok jó turista. Se az időt sem a teret nem választottam meg, ezzel az árral tovább haladtam embertársaimmal.

Metrón ülve elhaladtam Ljubljankán s az ablakon kibámulva megláttam az üzenetet. Az Állami Történelmi Múzeum plakátja volt, amely az Ohotnij Rjadba irányított. Harakiri elkövetése előtt megköszöntem újra a sorsnak és a következő megállón kiszálltam. Kikerülve a földalatti városból Dzsugasvili és Iljics épp hot-dogot evett egy lávkánál (kisbolt). A beöltözött utcai szórakoztatók itt nem szobort állnak vagy különféle mutatványokat mutatnak be, hanem a történelmet hozzák életre sajátságos módon. Az már egy másik kérdés mennyire van színészi tehetségük, arra különösképpen nem voltam kíváncsi – talán kár. A Tverszkaja út elszédített néhány háztömb erejéig, de kikerülve ezt-azt végül odaértem a Manezsnaja térre és bementem az épületbe. Láttam saját szememmel I. Péter téli fogatát és megnézhettem több teremnyi tárgyemléket egészen a neolit kortól II. Katalin uralkodásáig.

Fáradtan és telítődve kikerülve a múzeumból igyekeztem oltani szomjúságom és valami ehetőt adni a gyomromnak. Irány az Ohotnij Rjad bevásárlóközpontjába. Koszos, zsúfolt és minden megtalálható, ami a legtöbb budapesti plázában is szem előtt van. Gyorsan ettem és menekülőre fogtam magam. Az eső épp annyi időt adott, hogy körbe járhattam Kreml falát. Megtörtént a csoda, megpillantottam az első lócát! A Vörös térre érkezve próbáltam elkapni az órát másképpen, mint mások. Tele voltam kudarccal, a mobil telefonom herkentyűje elárult engem, egy jó képet sem sikerült készítenem. Azonban, ahogy elindultam volna az óra ütött. Megálltam és éles füttyentést hallottam tőlem balra, megfordultam és a hideg, nyirkos Vörös tér megszépült. Egy valószínűleg türkmen házassági vonulás szemtanúja lehettem. Nem akarlak untatni kedves olvasóm szavaimmal, inkább megmutatom mégis mit láttam.

Friss első benyomás

Budapestről többféleképpen lehet eljutni Moszkvába, magam W!zzair-en tettem meg a körülbelül kétezer kilométeres távolságot. Az esti járat Vnukovói reptérre landol magyar idő szerint hajnali kettő órakor, moszkvai idő szerint hajnali négy órakor. Reggel hat órakor a repülőtérről a magyar HÉV-hez hasonló úgynevezett elektricska fél óra alatt a Kijevi Pályaudvarra elvisz "potom" négyszáz rubelért. Ennyiért egy taxis, csak a legközelebbi metró megállóig visz el minket, azonban a Kijevi Pályaudvar a moszkvai metróhálózat gyűrűjén fekszik, ami jóval közelebb van a belvároshoz vagy bármi máshoz. Taxit hívni vagy beszállni egy véletlen taxi-szerű sofőr mellé úgy láttam nem érdemes. A gonoszabbak direkt hosszabb utat fognak választani, a kedvezőtlen időben pedig biztosan egy szmoggal teli dugóba kerülünk, ahonnan nem fogunk egyhamar kikerülni. Azonban metrón sem érdemes csomagokkal sokat átszállni egyik vonalról a másikba. A tömeg helyenként vízképpen sűrűn folyik a keskeny átjárókon, ilyen helyeken gyakorlatilag nem lehet kikerülni belőle, visz magával míg megy. Nehéz ügy ez ebből a szempontból. Legjobb, ha egy ismerős elvisz minket autójával, vagy csúcsidőn kívül taxizunk egy hivatalos taxitársaság autóján.
Röviden összegezve a moszkvai közlekedést: kihívó. Magam nem rendelkezem jogosítvánnyal, azonban elnézve az utakat, egy-két körforgalom itt akkora, mint az egész Hősök tere alapterülete. Elméleti síkon, ha azt vesszük, hogy maga a város körülbelül tíz milliós lakosságából, ha csak a felének van autója a helyzet rémisztő. Viszonylatképpen tíz milliós lakossága van körülbelül az egész Magyarországnak.
A tömegközlekedés közelebb áll hozzám, mind a szívemhez, mind a pénztárcámhoz. A népsűrűségből kiindulva nem meglepő, hogy itt a metrószerelvények hosszúságukban akár háromszor hosszabbak, emellet járatsűrűségükben is meglepően utazóbarátiak. A tömeget sikerült reggel hét és nyolc között megfigyelnem. Utólag rájöttem, hogy nincs nagyobb különbség, itt ahogy elnéztem folyamatosan csúcsidő van. Sűrűbb, mint Budapesten, de tokiói szardíniás szerelvénytől elmarad. Sokan fel se szállnak, megvárják a következőt, amaz úgyis legfeljebb egy percen belül ott lesz. A beléptetős rendszer kiszűri a bliccelőket, azonban munkahelyet kevésbé teremt. A mozgólépcsőn felhívják az utazókat és a moszkvai lakosságot mire ügyeljenek utazás közben, s elejtenek különféle reklámokat és programajánlásokat is. Ez, néhány mozgólépcsőn egyfajta bűbájt csal a metrónak. A hangjából ítélve a hangszórókat XX. század eleje óta nem cserélték, az alapértelmezett gyártmány úgy tűnik azóta üzemel. Sajnos vagy ellenkezőleg azóta már sajátos hangzást tudhat magáénak, amiből csak itt-ott lehet elkapni egy-egy szót, de a szovjet hangosbemondó hangzása a mozgólépcsők egészét megtölti. Valamiképpen azoknak az időknek a szellemét örökre palackba zárva.
A belvároshoz még nem volt szerencsém, de a körgyűrű metró bejáratainál nincs ülőhely. Budapesten a metrók közelében az ember talál parkra hasonlító terekre, ahol használható lócákon az ember leülhet és megpihenhet. A négyes metró útvonalán szökőkutak és pocsolya méretű medencék körüli padok leültetik az embert. Adnak időt, hogy nézz körbe, csodáld a járókelőket vagy rakd le a csomagod és fújd ki magad. Ezt még nem tapasztaltam Moszkvában, a város mintha "menj a dolgodra, ne bámészkodj" üzenetet küldené. Ez azért is felettébb furcsa, mert lenne hely egy-egy kósza kis leülőhelyre. Igyekszem majd erre ellenpéldát találni, de jelenleg az a benyomásom, hogy Moszkva nem gyalogosoknak épült. Az autóknak és autókért van kialakítva, legalábbis azon részei, amelyeken eddig jártam.
A Komszomolszkaja tér legalább három pályaudvart tömörít magába. Úgy láttam, ha a tömegben nem változtató ütemben és irányban haladsz, a tömeg enged. Hiába legyen nálad sok táska, a tömeg nem mutatja elégedetlenségét. Az sem baj, ha a mozgó tömeg közepén állsz, de akkor állj ott és ne izegj-mozogj, mert akkor morogni fog. Tömegtől távolabb a metró kijárat szélén valami kordon mellet önkényesen leraktam a csomagjaim és ráültem a kemény-fedelű bőröndömre. Balra néztem, jobbra néztem, néha  néztem magam elé. Figyeltem az embereket, az időt és a teret. Hiába, voltak azok akik leültek volna, de lóca híján az emberek különféle szélekre ültek vagy póznák alatt ácsorogtak. A 'sztálinszkie viszotkikre' hasonlító épületeken merengtem, amikor mögöttem egy kupac rendőr állomásozott le a kordonon kívül egy sarok mellet. Különösképp nem csináltak semmit, se velem se amúgy. Azonban pár perc múlva a figyelmemet egy hajléktalannak tűnő nő ébresztette fel, ahogy közelített a rendőr társaság felé hangosan odaszólva "Na! Legalább ti adjatok nekem pijára valót!". Azon fogtam magamat, hogy eddig nem igen találkoztam hajléktalanokkal az utcán. Nem hevernek, nem kéregetnek, nem is látni őket! Biztosan fogok, de egy egész nap eltelt, hogy nem láttam. A nő közben itt-ott hangosabban szólt, amiből kivettem, hogy bilincset akar, hogy melegben aludjon. Mindvégig érdes, parancsoló és vulgáris hangon. A rendőrök itt-ott nevettek, de nem beszéltek elég hangosan, hogy halljam mit is reagálnak. A szeszért harcoló megpróbálta inzultálni őket, kutyák nőnemi elnevezésével hadonászott, hátha beviszik ezért. Számára nézve sajnos erre csak még nagyobb hahotázás tört ki belőlük. Végül megkínálták cigarettával és tovább küldték. A hajléktalannak tűnő nő útközben meggyújtotta azt, nekiment vállal egy járókelő férfinek s elveszett a tömegben a vöröscsillagos magas épület horizontján.

Előszó

Kedves Olvasó, amit itt fogsz találni, az a személyes utazásom élménye, amelyet Moszkvában szerzem első kézből. Eddig sajnos csak átutaztam, sosem próbáltam azon próbáltatás elé kényszeríteni magamat, hogy megismerjem közelebbről ezt a gigászi várost. Ez megváltozott a huszonhetedik életévemben, amikor csodával határos módon sikerült kijutnom szeptemberben Moszkvába egy féléves részképzésre. Ez idő alatt szeretnék minél több élményt, tapasztalatot, megfigyelést és személyes véleményemet megosztani veled ezen a blogon keresztül.
Előre szeretnék elnézésedet kérni a helyenkénti furcsa, esetleg hibás kifejezésemért. Ennek meg vannak az okai bennem egyrészt hanyagság, másrészt kulturális kavalkád miatt. Kellemes olvasgatást! :)